Japánban járt az ősz, Negyedik fejezet: Kyoto (második rész)

A következő nap szintén Kyoto, némileg késleltetett indulással. Rá kellett ugyanis jönnünk, hogyan is működik a zuhanyzó. Ugyanis errefelé – a 2011-es katasztrófa óta legalábbis – komolyan veszik a spórolást, és csak akkor van melegvíz, ha megnyomsz egy gomobot egy – első látásra feleslegesnek tűnő – kapcsolótáblán. Végülis ez szerencsére megoldódott, és semmi sem akadályozhatott meg minket abban, hogy a város nyugati felében lévő Arashiyama kerület felé vegyük az irányt.

Japánban járt az ősz, Negyedik fejezet: Kyoto (első rész)

Kyoto, első nap. Bár az elindulás zökkenőmentes volt (8kor felszálltunk a shinkansenre ami lerakott minket jó 500 kilométerrel arrébb nem egészen 2 óra múlva), de mégis lett délután 1 óra körül, mire el tudtunk kezdeni várost nézni. Egyrészt eltököltünk a vonatállomáson elég sok időt. Egy új városba érkezéskor mindig végig kell menni a szokásos lépéseken: szerezni kell egy turistatérképet, ki kell deríteni, mi a preferált tömegközlekedés és szerezni rá kedvezményes napijegyet, szerezni kell mindenféle prospektust a látnivalókról meg az esetleges fesztiválokról és eseményekről. Mindez időbe telik, főleg Japán harmadik legzsúfoltabb, és belföldi turizmus szempontjából első számú városában, főszezonban. De végül túljutottunk mindenen, megkerestük a szállásunkat, ahol otthagytuk a csomagunkat, és belevetettük magunkat a város északnyugati csücskének felfedezésébe. Sokminden már nem fért bele, mivel a templomok ugye indokolatlanul bezárnak fél4-4 körül, de azért így is be tudtunk járni két templomot és a hozzájuk tartozó kerteket.

Japánban járt az ősz, Harmadik fejezet: Kamakura

A valamennyire pihentető Tokyo-i kabukis nap után – már ha az pihentető hogy aznap csak 10 órát mentünk némi megszakítással – ismét egy kicsit távolabbi város, Kamakura felé vettük az irányt. Történelmileg azt kell tudni erről a tengerparti kisvárosról, hogy jó 800 éve rendezkedett itt be az első sógun és udvartartása, és uralták Japánt jó 200 évig. Érdemes megjegyezni, hogy ennek a sógunnak semmi köze ahhoz, aki 1600 körül egyesítette az országot, és akire a legtöbben a „sógun” szó hallatán gondolnak (az ő sírját láttuk két nappal korábban). Viszont attól még elég jelentős történelmi korszak volt itt, és hagyott maga után kultúrát dögivel. 

Japánban járt az ősz, Második fejezet: Nikkó

Nikkó egy régi kisváros mélyen a hegyek között, ahol rengeteg régi szentély és templom található. Már régen el akartam ide menni, mert nincs is messze a helytől, ahol lakom, de valahogy sose volt rá alkalom, ezt most sikerült pótolni. Elég jelentős tömeg volt, mert vasárnapra sikerült időzítenünk ezt a kirándulást, ezért jó korán nekiindultunk a történetnek, hogy legyen időnk mindent megnézni. Így is lett majdnem dél, mire sikerült kiérni a templomok jórészét magába foglaló térségbe. Ez amúgy visszatérő probléma itt, hogy a templomok és szentélyek, meg a területükön lévő egyéb létesítmények (pl parkok és múzeumok) hajlamosak bezárni 4-fél5 körül, ezért ha valaki ilyeneket akar szemlélni, nem árt legkésőbb 8 körül nekiindulnia a napnak. És mivel jellemzően a történelmi Japán fennmaradt emlékei és látványosságai ezekhez köthetőek, az egyszeri turista jó, ha hamar rájön, hogy Japánba bizony nem pihenni jött. Mindenesetre mi még időben kiértünk ahhoz, hogy megnézzük a térség fő látványosságait, egy buddhista templomot és két shintó szentélyt is. 

Japánban járt az ősz, Első fejezet: Tokyo

A dolog úgy alakult, hogy 4 napot voltunk Tokyoban, bár ebből csak két napot töltöttünk ténylegesen a városban. Bár ezek nem egymás után következtek, de összevonom őket itt most egy bejegyzésbe a hasonló tartalom okán. 

Japánban járt az ősz: Prológus

Öveket becsatolni, 10 részes útinapló következik mostantól, ha minden jól megy, akkor naponta!

Az történt ugyanis, hogy most az egyszer jó okom volt a hosszabb szünetre, elmentem ugyanis bő másfél hétre otthonról egy őszi körutazásra. Az apropót az adta, hogy egy régi ismerős döntött úgy a sorozatos figyelmeztetéseim ellenére, hogy ő bizony meg akarja Japánt nézni, én meg nagy duzzogva ráálltam, hogy körbekalauzolom :D

Ez ugyan némileg meg többe került, mint elsőre gondoltam, de minden egyes yent megért, sőt! Bár az anyagi helyzetemre nem mondható most egy ideig, hogy rózsás. Nem, sokmindennek lehet nevezni, de rózsásnak nem. Ha már mindenképp valami virághoz kell hasonlítani, akkor olyan szegfűs. Az a fajta, amit a temetőbe vittek halottak napján, miután az utsó pillanatban megvettek a boltoson rajtamaradt készletekből, megfagyott, elszáradt, aztán meg lelegelte a zöldjét egy arrajáró yeti, a maradék beleesett a tavaszi olvadássokkor keletkező pocsolyák egyikébe a sír mellett, és most csendben rohad a májusi esőben. 

"A kör közepén fekszem.../ elfogyott a győrikekszem...."

Hosszú hallgatás után (leadási határidők vannak és sok a dolgom, elmúlik majd) most egy meglepő fordulattal térünk vissza: A szomszéd városban van egy „Kör Cafe” nevü hely!!!

Ez már csak azért is meglepő volt, mert egy kisvárosról van szó, Tokyo sincs telezsúfolva magyar vonatkozású helyekkel, hát még a vidék… el nem tudtam képzelni, mit keres itt és egyáltalán, kinek jut ilyen eszébe. Naná hogy el kellett menni megnézni! Képekben gazdag beszámoló következik.